Sándor Éva Ividő   

regeneráló wellness szakember, masszőr

  

  Születésem óta számomra legfontosabb az emberekkel, a természettel és az élőlényekkel való együttérzés, kapcsolódás  és segítségnyújtás. Hiszem és élem, hogy az életet nem önálló feladatként kapjuk, hanem hogy egymást inspirálva haladhassunk az útjainkon, mikor azok találkoznak. 

      Regeneráló masszázskezelésekkel személyes indíttatásból kezdtem el foglalkozni 15 évvel ezelőtt, mely mára hivatásommá vált. Első három évben a Természetes Gyógyítás Alapítványban tanultam alapvető mozgásszervi állapotfelméréseket és manuálterapikus regeneráló masszázsokat, valamint a teljes test reflexológiai regenerációját. Mesterem, Zolnai Antal természetgyógyász -, reflexológus masszőr, aki egész életét az emberi szervezet megismerésére és terápiás kezelésére szánta. Ő vezetett be az emberi szervezetet egyszerre rendszerszemléletű és részletlátó világába, célzott regenerációs kezelési megoldásaiba mind a mozgásszervrendszer, mint a teljes szervezet területén.

      Ezután szélesítettem ismereteimet a mozgásszervi relaxáló, megújító és szépészeti masszázskezelésekkel az EFEB Regeneráló wellness masszőr képzés keretein belül.  Mesternőm, Mészáros Szilva gyógymasszőr indított el azon az úton, hogy hogyan lehet egyszerre adni testnek és léleknek pihentető wellness élménybe szőtt aktív regeneráló masszázskezelést.

      A mozgásszervi állapotfelmérés komplex, teljeskörű ismereteit mélyítettem el a  Feövenyessy Medical Fitness Akadémián.  Varga Alexandra gyógytornász -fizioterapeuta ismertetett meg  a teljes mozgássszervi állapotfelmérés kiterjedt módszerével, mely felfedi mind a még egészséges emberek mozgásszervi sajátosságait, mind a kezdődő, mind az akut mozgásszervi betegséggel küzdő emberek problémáinak mély, ok-okozatszerű megismerését.  

      E tanulmányaim és gyakorlataim után 2026 év tavaszán tettem le a Regeneráló és wellness szakember állami képesítő vizsgát a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Tanszékének szakemberei előtt dicsérettel. Jelenleg a Don Bosco egészségügyi rehabilitációs terapeuta képzésén belül, gyógymasszőr szakirányon bővítem tovább tudásom. 

      Folyamatosan foglalkoztat és lenyűgöz a test és a természet szervezettsége, a test és lélek kapcsolata, működési láncaik és önszabályozó képességeik, hatásmechanizmusaik.

     És miért Égidana? Kevesenek ismerik a legendát, amelyben Égidana, a jólelkű tündér testi erővel, egészséggel és  bölcsességgel ajándékozta meg az ifjút a földi kalandjaihoz és személyes belső útjához. Az ifjú az útja során így úrrá tud lenni a viharon, képes lesz megteremteni maga és környezete számára a külső-belső harmóniát és életet. Ehhez hasonló módon szeretném segíteni a vendégeimet, hogy megszabadulhassanak mozgásukat korlátozó béklyóiktól,   egészséggel összefüggő esztétikai problémáiktól. A masszázskezelések által pedig testileg-lelkileg feltöltődve, újult erővel, kiegyensúlyozottan, magabiztosan vághassanak neki a hétköznapok kihívásainak. 

Scroll to Top